Pályázati felhívás szakmai gyakorlatra – 2015/16. tanévre

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2016 nyarán. A mobilitás megvalósulásának ideje: 2016. július 11. és 2016. szeptember 29. között Pályázat leadási határideje: 2016. július 8. péntek, déli 12:00 óra. Pályázható helyek száma: 6 1. A pályázat célja: a hallgatók nemzetközi oktatási és kulturális cseretevékenységének támogatása, […]

Változott az utolsó záróvizsga lehetőség (RK-TR)!

Kedves Hallgatók! A nemzeti felsőoktatási törvény 2016. január 1-től hatályos változata alapján azok a tanegységrendszerű és régi kredites hallgatók, akik 2006. szeptember 1-je előtt kezdték meg tanulmányaikat és oklevélszerzés nélkül 2016. szeptember 1-jéig végbizonyítványt szereztek, 2018. szeptember 1-jéig tehetnek záróvizsgát.  (nftv. 112. § (1)). A korábbi törvényi pontot hatályon kívül helyezték! Azaz minden régi képzésen abszolvált hallgatónk 2018. júniusában záróvizsgázhat utoljára, […]

Szándéknyilatkozat védésről

Sziasztok! Nagy segítség lenne számunkra a tervezhetőség szempontjából, ha már most látnánk előre, hány hallgatóra számíthatunk a 2016. júniusi záróvizsgán. Kérlek benneteket, hogy aki már tudja, készül rá, a szakdogája "mindjárt" kész, az jelezze számunkra a lenti kérdőíven. Köszönjük! https://www.tkbf.hu/hallgatok/kerdoiv/vedes2016

Holdújév ünnepség

holdujevunnepseg

Az újév napja mindig a nap-kör 315. fokához legközelebb álló újhold, ami azt jelenti, hogy a nap a vízöntő jegyében áll és találkozik a holddal.

2015/16 tavaszi félév rendje

Utolsó záróvizsgázási lehetőség régi főiskolai képzésen abszolvált hallgatóknak: 2018. június! További információ Tavaszi szünet: 2016. március 24 – 29. A nyílt nap programja letölthető! Kérvények leadásának határideje: 2016. február 19. Az órarend elérhető! (v.1.7 – 0225: bennünk élő mítoszok javítva – esti órarend) 2016. február 1 – 5. Előregisztráció a tavaszi félévre: 2016. január 11 – 31. Ha […]

Az éberség jógája

plakát-éberségjóga16_0

A tanfolyam céljaként a tudat természetének megismerését tűzzük ki a jóga eszköztárának a segítségével.

Dr. Kuzder Rita

Dr. Rita Kuzder College Professor at Dharma Gate Buddhist College(Classical Tibetan Language, Tibetan Buddhist Philosophy, and Buddhist Symbolism) As a child, I dreamed of speaking many languages and traveling the world, visiting famous and yet undiscovered places of the ancient world, and even using my language skills to decipher writings and texts that would be […]

Diákigazolvány leadása

Kedves Hallgató! Tájékoztatunk, hogy a 362/2011 (XII.30.) oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet értelmében minden olyan hallgatónak, akinek a hallgatói jogviszonya megszűnik, vagy tagozatot vált, le kell adnia a diákigazolványát a Titkárságon. Jogviszony megszűnés indoka: elbocsátás saját kérésre; elbocsátás tanulmányi vagy fegyelmi okból, illetve fizetési kötelezettség nem teljesítése esetén; tanulmányok befejezése az abszolutórium megszerzésével, záróvizsga nélkül; tanulmányok befejezése záróvizsga letételével. Visszaszolgáltatás […]