Kedves Hallgatók!
Az egészségügyi veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatosan 2020. június 17. napján kihirdetésre került a 2020. évi LVII. törvény a veszélyhelyzet megszüntetéséről. A törvény 89. § (1) bekezdése szerint a magyar hatóság által kiállított, a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejét is – a 90. és 91. §-ban meghatározott kivétellel, a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek.
A fenti rendelkezésre tekintettel az Oktatási Hivatal az alábbi intézkedéseket kérte az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Szolgáltatások Főosztályától:
– a 2019/2020. tanév I. féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat fogadják el a közlekedési szolgáltatók legkésőbb a törvényben meghatározott időpontig, illetve a 2020/2021. I. féléves matricák kiosztásáig;
– az eredeti aláírást és pecsétet nem tartalmazó igazolásokat továbbra is fogadják el a közlekedési szolgáltatók.
A rendelkezést az érvényesítő matricák érvényességének lejáratára is értelmezzük, így azon hallgatók diákigazolványa is érvényes lesz a 2019/2020. I. féléves érvényesítő matricával a fent meghatározott dátumig, akinek a hallgatói jogviszonya a 2020 júniusában lezárásra kerül.
TKBF

As part of the Visiting Professor Series, and with the support of the Erasmus+ programme, The Dharma Gate Buddhist College (DGBC) welcomed two senior monastic

Within the year-long (2025/26) programme celebrating the 75th anniversary of Hungarian–Vietnamese relations (2025), we warmly invite you to the in-house conference “Thích Nhất Hạnh and