Home > About us > Vision > Rektori köszöntő
karsaigabor-mindandlife

Sok szeretettel köszöntök mindenkit A Tan Kapuja Buddhista Főiskola honlapján!

Intézményünket fenntartónk, A Tan Kapuja Buddhista Egyház 1991-ben hozta létre azzal a céllal, hogy – ahogy a Küldetésnyilatkozatunk fogalmaz – 

„a Buddha tanításának kapuját az érdeklődők előtt kitárja”. 

Tanítói közösségünk célja a buddhista Tan minél hitelesebb átadása és megvalósítása, továbbá a mai kor körülményei közötti értelmezése, kutatása, kapcsolódási lehetőségeinek feltérképezése. Ebben kitüntetett szerepet kap a buddhista és más kapcsolódó Tanítások (filozófiák, vallások, tudományok, művészetek) bemutatása, átgondolása, vitára bocsátása és a mindennapokban történő alkalmazása, vagy ahogy mondani szoktuk, az elméleti tudás és a gyakorlati megvalósítás közötti egyensúly keresése és megtalálása.

Szintén a Küldetésnyilatkozatunkban olvassuk, hogy 

„a buddhista Tanítás különböző formákat ölthet, de elsősorban magában az emberben van jelen, és a felébredés belső útjának járása során ismerhető meg.” 

A megvalósításnak ezért nélkülözhetetlen, lényegi része a Tanítvány saját törekvése, a kérdések, amelyeket magának feltesz és amelyekre keresi a választ, és a tanulás során hallottak, olvasottak saját személyén történő átengedése, miközben természetesen azok is alakítják őt. Az igazi úton járás csak belső lehet. A külső formák ehhez kereteket adhatnak, de a felismerések máshonnan, belülről jönnek.

A Főiskola tanárainak, Tanítóinak célja, hogy a tanulókat, a Tanítványokat segítsék a felébredéshez vezető úton. 

„Ők maguk is törekvők, akik legjobb képességük és tudásuk szerint, saját személyes tapasztalatuk fényében igyekeznek közvetíteni a Tanítást. A Közösség minden törekvőt, tanárt és diákot egyaránt, tanítványnak tekint.” 

A Tanítás sokfélesége a Tanítók különbségeiben és végeredményben a Tanítványok egyediségében ölt testet. Igazság szerint mindenki a saját maga Tanítójává válik egyszer, a Főiskola ehhez kíván segítséget, kapaszkodót nyújtani. Ahogyan azt a nálunk végzettek beszámolói is visszajelzik.

Végső célunk a felébredés, a megvilágosodás valamikori elérése, ugyanakkor mások szenvedéseinek enyhítése, valamennyi embertársunk és az érző lények iránti cselekvő együttérzés megvalósítása. A Tanulás mindig Törekvés is, a Tanítás mindig Alkalmazás is. A Tan ennek az egybefonódottságnak a megnyilvánulása.

Kívánok sok örömöt és felismerést minden Látogatónknak, Hallgatónknak, közösségeink Gyakorlóinak az úton járás során.

Karsai Gábor
rektor