Kedves Hallgatók!
Az Oktatási Hivatal 2020. június 18-án küldött veszélyhelyzet utáni intézkedések tárgyú levelének kiegészítéseként olvasható az alábbi tájékoztatás.
Az egészségügyi veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatosan 2020. június 17. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 2020. évi LVII. törvény. A törvény 89. § (1) bekezdése szerint a magyar hatóság által kiállított, a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejét is – a 90. és 91. §-ban meghatározott kivétellel, a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek.
A fent említett rendelkezés, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedési szolgáltatásokért felelős szakterületével történt egyeztetések alapján, az alábbi esetekben, a hallgatók 2020. december 15-ig igénybe vehetik az utazási kedvezményeket.
az OKTIG rendszerből szükséges a megfelelő igazolást kiállítani (technikai igazolás). Az igazolásokat a közlekedési szolgáltatók továbbra is elfogadják akkor is, ha nyomtatott aláírást és pecsétet tartalmaznak, mivel azokat az aláírás, pecsételés után szkennelve küldték meg a jogosultaknak. Felhívom a figyelmet, hogy az igazolásokra nem vonatkozik a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 2020. évi LVII. törvény 89. §-a, tehát lejárt érvényességű igazolással nem lehet igénybe venni az utazási kedvezményeket.
A fenti rendelkezések függetlenek attól, hogy az igazolvány régi (kék színű) vagy új típusú, tartalmaz-e oktatási azonosítót vagy sem.
Az oktatási azonosítószámot nem tartalmazó régi típusú diákigazolványok az OKTIG rendelet szerint legfeljebb 2020. március 31. napjáig voltak érvényesíthetők, azaz a 2019/2020. tanév 1. és 2. féléves matricája ragasztható fel ezen igazolványokra. A 2020/2020/1. félévében ezek a kártyák már nem érvényesíthetők. Az ilyen diákigazolvánnyal rendelkező hallgatók is 2020. december 15-ig tudják igénybe venni az utazási kedvezményeket, amennyiben 2019/2020/1. vagy 2019/2020/2. féléves matrica került rá diákigazolványukra. Tekintettel arra, hogy ezen igazolványok többségét az oktatási azonosító hiányában nem tudtuk migrálni az OKTIG rendszerbe, a felragasztott érvényesítő matrica lejelentésére nincs lehetőség.
Azon hallgatók, akik oktatási azonosítószámot nem tartalmazó régi típusú diákigazolvánnyal rendelkeznek, mielőbb készíttessenek NEK adatlapot és nyújtsanak be új diákigazolvány igénylést, hogy igazolványuk a 2020/2021. tanév elejére elkészülhessen. Az igazolványok cseréjét automatikusan nem tudjuk elvégezni, minden érintett hallgatónak igényelnie kell az új igazolványt.
TKBF

As part of the Visiting Professor Series, and with the support of the Erasmus+ programme, The Dharma Gate Buddhist College (DGBC) welcomed two senior monastic

Within the year-long (2025/26) programme celebrating the 75th anniversary of Hungarian–Vietnamese relations (2025), we warmly invite you to the in-house conference “Thích Nhất Hạnh and